TGM: Baloldalak
Ebben az írásban nem akarok senkit meggyőzni semmiről, csak arról, hogy a tájékozatlanság, a műveletlenség és a báva rosszhiszeműség elegye nem túl hasznos.
Ebben az írásban nem akarok senkit meggyőzni semmiről, csak arról, hogy a tájékozatlanság, a műveletlenség és a báva rosszhiszeműség elegye nem túl hasznos.
Egy deklaráltan szocdem párt vezető arca nyitna a szélsőbal felé. Nézzük akkor meg, melyek lennének ezek a "színvonalas ideológiai műhelyek".
Szanyi Tibor arra a hírre reagált, hogy a kormányfő vejének üzelttársa öt dohánykoncessziót válthatott ki. Orbán Viktor szűk hazájában sem látni mást, csak szegényedést, mutyit és tolvajlást – írta az MSZP-s képviselő.
Az MSZP elnökségi tagja azt mondta lapunknak, alapvető közpolitikai kérdésekben sincsenek közös platformon a Demokratikus Koalícióval, a DK szerint viszont ezekben megegyeztek. Mesterházy Attila egy fórumon azt mondta, Gyurcsány személyével van bajuk.
Szinte biztosra vehető, hogy Szanyi Tibor vezeti majd a jövő évi európai parlamenti (EP) választásokon az MSZP listáját – értesült a Magyar Nemzet.
Szanyi Tibor szerint az MSZP 2014-ben nyer, és jóvá tesz mindent, amit a trafiktörvénnyel elszúrtak.
Magyarországon az egykori állampárt örökösei a rendszerváltás után a kapitalizmusba menekültek, de nem akarták feladni pozíciójukat a baloldalon sem. Ilyen volt kommunista nagytőkés Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is – írta Facebook-on megjelent jegyzetében Szanyi Tibor.
A hosszú hétvégén a baloldali rendszerkritikusok is bölcselkedtek. Abban se volt köszönet.
Az MSZP szerint a kormány sikernek állítja be a 2008-ban felvett IMF-hitel végtörlesztését, de elhallgatja a tényt, hogy ehhez elképesztő mértékű és léptékű piaci hitelfelvételre kényszerült, vagyis azt, hogy az olcsó hitelt drága hitelre sikerült váltania.
A szókimondás bajnoka nem díjazza az igazi szókimondókat, viszont elárulja az őszödi kiszivárogtatót.
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök "egy igazi zsarnoki diktatúrát működtet" Magyarországon, amelynek elsődleges célja az emberek javainak lenyúlása.
Összecsapott Szanyi Tibor és Deutsch Tamás az internetes közösségi oldalakon. Mindketten hozták a formájukat, amikor a ma elfogadott Tavares-jelentésről twitteltek, facebookoztak.
Szanyi Tibor szóviccektől sem mentes sajtótájékoztatót tartott a budapesti Városligetben egy baloldali rendezvényen.
Szanyi Tibor a Facebook-oldalán már képeket is megosztott az augusztus 18-án született Szanyi Márton Tiborról.
Az MSZP felszólította a kormányt, hogy az uniós forrásokhoz történő hozzáférés érdekében a határidőig adjon jogi garanciákat a közpénzekkel történő átlátható gazdálkodásról.
Az MSZP szerint Orbán Viktor és kormánya bő három éve semmit nem tett a bajba jutott devizahitelesek megsegítésért, az ellenzéki párt azonnali megoldást sürget.
Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy hagyjon fel a devizahitelek szabályozásának "barkácsolásával", és kérje fel a Magyar Nemzeti Bankot, kezdeményezzen háromoldalú tárgyalásokat a Svájci Nemzeti Bankkal, illetve az Európai Központi Bankkal (EKB) a probléma megoldása érdekében - közölte Szanyi Tibor, a párt képviselője.
Az MSZP szerint a kormány mézesmadzagot lenget a lakosság előtt, és hangulatjavító intézkedéseken töri a fejét, miközben a költségek jelentősen emelkednek, a devizahitelesek problémájára pedig nem született valódi megoldás. A Fidesz bajnaizással vágott vissza Szanyi Tibornak.
Dohányos képviselőket kérdeztünk arról, mostantól hol vesznek cigarettát?